Bartók Béla: Divertimento - I-II. tétel elemzése

Az I. tétel elemzése

Bartók Paul Sachernek intézett levelében szonátaformának nevezi.

A tétel szerkezete: 

Az expozíció felépítése:
Az 1.téma 1-24. ütemben jelenik meg, hangneme F-líd. A 2. téma 25-32.ütemben Á-dúr hangnemben, melyet a 33-39.ütemben egy átvezető rész követ. Az Á-dúr hangnemű 3. téma a 40-71. ütemben található.

Kidolgozási rész:
72-131.ütem

Visszatérés: 
Az F-líd hangnemű 1.téma a 132-156.ütemben található, melyet a 157-170.ütemben az Esz-dúr hangnemű 2. téma követ. A 3. téma szintén Esz-dúrban van, és a 171-178.ütemben található. A darabot a 179-204. ütemes kóda zárja.

   Legelőször vizsgáljuk meg, milyen hasonlóságokat, különbségeket fedezünk fel a klasszikus szonáta és a Bartók féle szonáta között. A formai felépítést megvizsgálva könnyen észrevehető, hogy a főbb szerkezeti részek éppúgy megvannak Bartók művében, mint a klasszikus szonátában. Persze a hangnemek kezelése egészen más. A klasszikus szonátáknál a 2.téma dúrban általában az V. fok hangnemében van. Bartók is domináns hangnembe modulál, viszont ő a tengelyrendszer szerinti domináns hangnembe. A melléktéma a visszatérésben pedig az Á-dúr poláris hangnemében jelenik meg, vagyis Esz-dúrban. A 2.téma egyébként megfelel a beethoveni koncepciónak: az általában erőteljes ritmusú első "gondolatot" egy második, nagyon dallamos jellegű gondolattal állítja szembe. Beethoven saját szavával élve, az első témát hímnemű, a másodikat a nőnemű jelző illeti meg. A bartóki koncepció bizonyos szempontból egészen más, mint a beethoveni: a 2.téma Bartóknál csak epizódszerű. A feldolgozási részben meg sem jelenik a 2.téma. Az átvezető rész abból a szempontból is szokványos, hogy az egyik témából alakul ki. Viszont az elég ritka, hogy a 2.-3. téma között jelenjen meg az 1.témából kialakult átvezetés. 
   A 3.téma erősen elüt a klasszikus zárótémától. A 3.témának eredetileg főként zárlaterősítő funkciója volt. A Divertimentóban épp az ellenkezője történik: zárlaterősítés nélkül vezetődik át a feldolgozási részbe. A feldolgozási résznek ugyanaz a szerepe, mint a klasszikus szonátáknál. Ugyanúgy megfigyelhetjük a tematikus anyaggal való játékot, a gyakori modulációkat, és a polifón eszközök gyakori használatát. Fontos eltérés a klasszikus feldolgozási szakaszoktól, hogy nem az 1-2. témát, hanem az 1-3. témát állítja szembe egymással.   A téma-szembeállítás, és a két téma közti harc - melyből az egyik győztesként tér ki, ugyanúgy megfigyelhető Beethoven műveiben, mint Bartók Divertimentójában. Mint ahogy a formai képletből kitűnik, a visszatérésben is eltérést tapasztalunk. A klasszikus szonátánál megmarad egy hangnemben a 2. és 3. téma, a Divertimentóban F-ből Esz-be modulál. A kóda viszont hagyományos: az alaphangnemben újból sorjában felvonultatja a tematikus anyagot. 

Az II.tétel elemzése 
  
  A Divertimento II. tétele jellegzetes bartóki tételcsoportba tartozik, az úgynevezett "éjszaka zenék" csoportjába. Jellemzői a sejtelmes zenekari hangzás, a kupolás dallamvonal, és a kromatikus, distancia-elvű, vagy pentatonra visszavezethető dallamok. Az előző tételben használt motívumfejlesztéses technika erre a tételre nem jellemző. A tétel Bartók megjelölése szerint "nagyjából ABA szerkezet". 

A tétel formai felépítése:
Az A és B rész 1-32.ütemben található, melyet a 33-49. ütemben C része követ. Ezt követi egy visszavezetés az 50-55. ütemben. Utána egy variált A rész következik az 56-63 ütemben. A darabot a 64-74. ütemben egy kóda zárja le.

  A formai képletből tisztán látható, tényleg csak "nagyjából" háromtagú forma. Ha ABA szerkezetnek tartjuk, akkor a B és C részből állna össze a középső rész. A részek közti hangnemi kapcsolatokat megvizsgálva megállapíthatjuk, hogy a B poláris hangnemben van az A részhez képest. A C rész domináns hangnemben, és az A visszatérése természetesen újra alaphangnemben.

W.A.Mozart: G-moll szimfónia (K.V.550) - I .tétel elemzése

   

Mozart 1788-ban hat hét alatt írta meg élete utolsó három szimfóniáját, az Esz-dúr, g-moll, és C-dúr szimfóniát. Mozart utolsó szimfóniáiban jellemzőek a nagy távolságot bejáró modulációk. A g-moll szimfóniát 1788. július 25-én fejezte be. Később klarinéttal egészítette ki a zenekart, melynek következtében az oboa szólamát is átírta. Ezen kívül még hangszerelési érdekesség, hogy Mozart nem használt üstdobot és trombitákat.

A tétel formai felépítése:

Expozíció 1-100. ütem Főtéma 1-42. ütem Melléktéma 44-72. ütem Zárótéma 73-100. ütem

Kidolgozás 101-164.ütem

Repríz 165-299. ütem Főtéma 165-225. ütem Melléktéma 227-259. ütem Zárótéma 260-284. ütem

Kodetta 285-299. ütem

Expozíció

Az expozíció körülbelül azonos hosszúságú a reprízzel. A kidolgozási rész kissé rövidebb, körülbelül az előző kettő körülbelül háromnegyede. Ez azért érdekes, mert Mozartnál a kidolgozási részek általában jóval rövidebbek a szélső szakaszokhoz képest, ugyanis az expozíció témaanyagából általában csak egyet ragad ki, azt, amelyet a drámai kifejtésre legalkalmasabbnak tart. A témák között csak a főtéma és a zárótéma motívumanyaga áll összefüggésben egymással. 
    A szonátaformájú első tétel - a lassú bevezetés nélkül – rögtön a ritmikus kíséretű főtémával indul. A jellegzetes ritmikájú téma egy lefelé szekvenciázó periódusból, és az a-ból továbbfejlesztett b frázisból áll.  A főtéma motívumanyagát Mozart sokféleképpen használja fel a klasszikus fejlesztés szerint.
A 15. ütemben drámai hangzású bő terckvart akkord található. A 16-20. ütem G-moll V. fokon zár. A főtéma variáltan ismétlődik meg: (az 5-28. ütemben) a szekvenciázó periódus B-dúrba modulál. A 28. ütemtől áthidalt zárlattal egy 11 ütemes frázis következik. Majd egy újabb zárlaterősítés következik B-dúr V. fokon, ami már a melléktéma belépését készíti elő. A főtémát egy félzáradékos cezúra zárja le. 
  A melléktéma átvezetés nélkül következik B-dúrban. Karaktere lágy az erőteljes főtémához képest. Formáját tekintve négyütemes szekvenciázó periódus, előtag V. fokon, utótag I. fokon zár. Dallamvonala kromatikusan ereszkedő. Hangszerelésbeli érdekessége, hogy a vonósok egy ütemet erejéig „átadják” a dallamot a fafúvósoknak, majd amikor a fafúvósok ismétlik a dallamot (52-58. ütem), a vonósok kapják meg. Itt megfigyelhetőek periodizáló motívumok.

Az ismétlés beletorkollik egy Esz-dúr felé kitérő tekintélyes terjedelmű meghosszabbításba. A meghosszabbítás érdekessége, hogy a főtéma zakatoló ritmusa tér benne vissza. A meghosszabbítás B-dúr I. fokon zár (66. ütem). 66-68. ütem drámai gesztus, ami váratlanul finom lefelé futó B-dúr skálába torkollik. 
A 72-87. ütemig tart a zárótéma. A téma egyértelműen visszautal a főtémára: a kezdőmotívumait ismétli, mi több a két kezdőhangot is augmentálva. A karaktere ezzel szemben ellentétes, pajkosság, játékosság figyelhető meg a zárótémán. Nem is lép át a B-dúr keretein belül. A 96. ütemtől a 99. ütemig tart a függelék, amely T-D ismételgetésből áll. A 100. ütem a főtéma ismétlését készíti elő.